Elkészült a Budai-hegység turista úthálózat aktualizált 5 éves karbantartási terve

A Budapesti Természetbarát Sportszövetség Technikai Bizottsága március 19-én, hétfőn 17 órától újabb nyílt ülést tart, amelyre szeretettel várjuk a BTSSZ illetékességi területén turistaút karbantartására pályázó Útjelző vezetőket, továbbá azokat, akiknek az MTSZ pályázatával kapcsolatban kérdésük merült fel, vagy az útfelméréshez szükséges eszközt bérelnének.
Megtekinthető az eddigi jelentkezésekkel kiegészített aktuális karbantartási táblázat, ha valami elírást,vagy a megbeszéltekhez képest változást tapasztaltok, kérlek jelezzétek!
Akinek a megjelenése akadályoztatott, e-mailen is jelezheti vállalásait (A mellékelt táblázat F oszlop 3. sorára kattintva a 2019-es év tervei is megjeleníthetők, amikből szintén lehet vállalni)!

Várjuk további tagszervezeteink jelentkezését, akik szívesen vennének részt a karbantartási terv szerinti turistaút felújítási munkákban.

Útjelző-vezető képző tanfolyam 2018.

A BTSSZ Technikai és Oktatási Bizottságai Útjelző-vezető képző tanfolyamot szerveznek 2018. I félévben, a tanfolyam részletes kiírása is megtekinthető.  A képzést – korlátozott létszámban – elsősorban végzett túravezetőknek, vagy olyan 18 év feletti gyakorlott természetjáróknak hirdetjük meg, akik alapos, megbízható térképismereti és tájékozódási tudással (készséggel) rendelkeznek.
Az útjelző vezető tanfolyam jelentkezési határidejét február 12-ig hosszabbítottuk meg!

Útvonal változások a Budai-hegységben 2017.

Újabb zöld körséta turistaút létesült a Budai-hegységben a Farkas-völgy környékén

Új Zöld körséta létesült a János-hegy alatt

Jelzett turistaút vezet a Budakeszi Vadasparktól a Katonasírokig

Turistaút változások a Budai-hegységben

A Kakukk-hegy és a Pösingermajor környéki turistautak változásai

Útvonal változások a Budakeszi-vadasparkban

Útvonal változás a Budai-hegységben a Z sáv jelzésen

A K+ jelzésű turistaút ideiglenes nyomvonal változása Budapest II. ker. Széphalom környékén

Az OKT 14-es szakasz változása a Budai-hegységben a Rozália téglagyár környékén