Természetvédelmi bemutató túra Érdre és Százhalombattára

2012. július 22., vasárnap

A BTSSZ és a Pest megyei Természetbarát Szövetség 2012. július 28-án, szombaton természetismereti sétát szervez Érd és Százhalombatta és környékére.
Útvonal:
Érd – Beliczay-sziget – Tőzike tanösvény – II. Lajos emlékmű – Szapári kastély kilátó terasz – Mély út – Battai út- Százlábú tanösvény – Százhalombattai halomsírok – Régészeti park  Táv: 10 km, szint 100 m. A régészeti park megtekintése kötetlen program keretében egyénileg lehetséges.
Találkozás:
Déli pályaudvaron 7.10 órakor, vonat indul 7.36 órakor Martonvásárra. Utazás Érd alsóig, jegyet is eddig kell váltani.
Utazási költségek: kb. 1200 Ft
Túravezetők: Telek György és Dr. Balogh Istvánné
Kedvcsinálásul tekintsék meg a program Zenés meghívóját! Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Búcsúzunk György Tibortól

2012. július 6., péntek

György Tibortól, nemzedékek Tibi bácsijától búcsúzunk, aki a XX. századi, magyar vízi túrázás      kiemelkedő, emblematikus alakja volt. 1922. november 1, született Budapesten. Tizenegy éves korában már részt vett a vízi cserkész mozgalomban, ahol őrsvezető, rajvezető majd a csapat vízi vezetője lett. 1945-ben a MÁVAG vízitúra szakosztályának egyik megalapítója volt, majd a MÁVAG SE ifjúsággal foglalkozó alelnöke lett. 1960-tól a vízi szakosztály vezetője. 1963-tól a BTSZ majd a BTSSZ vízi túra bizottságának vezetője, és 1972-től az Elnökség tagja is 1996-ig. Részletes életútja is elolvasható!
Egy erdélyi, székely legenda képével búcsúzunk: Az öreg táltos elindult a hegytetőre az Isten széke sziklához. Magával vitt egy fiatal legénykét, akinek átadta a varázs erejét a végső percben. S a fiatal legényke ennek birtokában folytatta a táltosok útját.
Kedves szeretett öreg táltosunk jó vizet, jó szelet kívánunk az égi vizeken, utadat folytatjuk.

Nyugodjál békében!

Elindult a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra Vándorlás

2012. július 4., szerda

A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSz) elnöksége a 2011-ben megrendezett OKT50 Jubileumi Országos Kéktúra Vándorlás sikerén felbuzdulva úgy határozott, hogy 2012. július 4. és 2012. augusztus 4. között a Tolna megyei Szekszárdtól a Vas megyei Írott-kő csúcsáig tartó 540 km-es kék sáv jelzésű útvonalon megrendezi a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra Vándorlást (DDK 2012). A DDK 2012. vándorlás ma kezdődik.
A 32 napos vándortúra egyben tisztelgés Rockenbauer Pál emléke előtt, aki túraútvonal kitalálója és névadója volt – és aki 25 évvel ezelőtt (1987-ben) távozott közülünk. A DDK 2012. hivatalos honlapja az MTSZ honlapján tekinthető meg. A DDK 2012. tervezett részletes útvonala és időbeosztását tartalmazó szórólap is megtekinthető.

Jó túrázást kívánunk minden résztvevőnek!

Kalmár László búcsúztatása

2012. június 20., szerda

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kalmár László 2012. május 29-én életének 68. évében távozott közülünk.
Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. június 22-én 11 óra 15 perckor lesz a Farkasréti temető központi ravatalozójában (1124 Bp.XII. Németvölgyi út 99.)
A szertartáson egy szál virággal emlékezzünk túratársunkra.

Utolsó útjára elkísérhetik mindazok, akik részt vesznek a család a túratársak, az ÁPISZ SE Gyopár természetjáró szakosztálya és a BTSSZ, MTSZ által szervezett 2012.június 24-i emléktúrán.

Találkozás: 9 órakor a Széll Kálmán téren a Metro állomás előtt,
vagy a Magaskő-Kőfejtőben lévő emlékhelyen 10 órakor.

Útvonal: KFKI buszvégállomás – Magaskő-Kőfejtő – Makkosmária – Budakeszi

Túravezetők: Dr. Balogh Istvánné, Vajda István, Telek György

Kalmár Laci hamvai, kérésének megfelelően az erdőben kerülnek szétszórásra a 10 órakor kezdődő megemlékezés után.

Emléke szívünkben él tovább! Emlékezzünk Kalmár  Lacira!

A gyászoló család és természetbarát túratársai.

BTSSZ találkozó

2012. június 8., péntek

A Budapesti Természetbarát Sportszövetség 2012. június 15-17. között   rendezi a Budai-hegységben a Csúcs-hegy oldalában a Menedékház utca 22-ben  a részletes program is megtekinthető.
A BTSSZ  találkozó alkalmával kerül megrendezésre a Buda Bércein teljesítménytúra is.

A találkozó alkalmával a megtekinthetők a BTSSZ fotópályázat legjobb felvételei.

SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT!

Természetismereti túra Vác és környékére

2012. június 4., hétfő

A BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottsága  és  a Pest Megyei Természetbarát Szövetség “Források és Szent kutak éve” alkalmával  2012. június 9-én, szombaton közös természetismereti túrát szervez   szervez Vác és környékére.
Útvonal:
Vác vasútállomás – Hétkápolna-forrás – Ártéri-tanösvény – Vác városnézés Táv: 7 km
Találkozás:
7.50 órakor a Nyugati pályaudvaron a vonat végénél (jegyvásárlás Vácig) Indulás: 8.07 órakor
Túravezetők: Dr. Balogh Istvánné , Telek György és Zsemba József

Kedvcsinálásul tekintse meg a zenés meghívót! Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

BTSSZ “Rockenbauer Pál” Túravezetők Klubja

2012. május 30., szerda

BTSSZ “Rockenbauer Pál” Budapesti Túravezetők Klubja meghív minden túravezetőt  és túrázót a következő  klubnapra, amely  2012. június 11-én hétfőn 16 órakor az Budapest  V. kerület   Arany János utca 10. II. em. helységben kerül megrendezésre.  A klubnapon az alábbi előadások lesznek:

Természet és a zene  Mexikóban témában
Dr. Juhász Árpád és Juhász Előd

tartanak  előadást

Az előadás   meghívója is megtekinthető. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!   A változtatás jogát fenntartjuk!

Kalmár László 1944-2012

2012. május 29., kedd

Megrendülten tudatjuk, hogy Kalmár László a Magyar Természetbarát Szövetség

egykori titkára, a BTSSZ aktivistája, a természetjárás krónikása

türelemmel  viselt betegsége után

68 éves  korában ma hajnalban elhunyt.

Emlékezzünk Kalmár  Lacira!

Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. június 22-én 11 óra 15 perckor lesz

a Farkasréti temető központi ravatalozójában (1124 Bp.XII. Németvölgyi út 99.)

A szertartáson egy szál virággal emlékezzünk túratársunkra.

Természetvédelmi bemutató túra az érdi Fundoklia-tanösvényre

2012. május 15., kedd

A BTSSZ   és a Pest Megyei Természetbarát Szövetség 2012. május 19-én, szombaton közös természetvédelmi  túrát szervez a
Fundoklia-tanösvény bemutatására.
Találkozás:
2012. 05. 19-én 8.35-kor az Etele téren a Volánbusz állomáson, a busz indul Érdre 8.50-kor.
Útvonal: Érd – Fundoklia-völgy bejárása – Tárnoki-kőfejtő -MA pince – Kőtár megnézése – Öreg-hegy – Orbán napi ünnepség -  Sóskúti buszmegálló
Táv: 6 km, szint: 50 m.
Túravezetők: Georgiádesz Gáborné, Dr. Balogh Istvánné és Muskovics András
A túra részletes  Meghívója is elolvasható! Kedvcsinálásul tekintse meg a rendezvény Zenés meghívóját is!

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők!

Emléktábla avatás

2012. május 11., péntek

A Lokomotív Turista Egyesület az Országos Kéktúra meghirdetésének 60. évfordulóján szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2012. május 11. péntek 16.30 órakor  dr. Vízkelety László tiszteletére készült ünnepélyes emléktábla avatására Budapest Hűvösvölgy,  Gyermekvasút végállomásához.  valamint 2012. május 13-án, vasárnap  délelőtt  10 órakor Magyarkúton a Turista Kápolnánál kezdődő dr. Vízkeleti László emléktúrára.

Az rendezvények részletes meghívója is megtekinthető