Új túristautak és útjelzésváltozások a Budai-hegységben

2009. október 25., vasárnap

A Műanyag SC Természetbarát Szakosztályának önkéntesei, Roszol László vezetésével, hosszas tervezés és egyeztetés után kialakították azt az eddig hiányzó rövid jelzett útszakaszt, amellyel a hegység nyugati részén észak-déli irányban akár Nagykovácsitól Sóskútig végiggyalogolhatunk, a Csergezán Pál kilátó, a pátyi Főkút-forrás és a Biatorbágyi viadukt érintésével.  Az új átkötés a meglévő zöld háromszög jelzés meghosszabbításaként a pátyi Mézeshegy buszmegállótól vezet át a biatorbágyi vasútállomásig, útba ejtve a pátyi kőfejtőt (tanösvény), a Főkút-forrást és néhány szép kilátást nyújtó pontot, valamint egy rövid zöld négyzet kitérővel a Fenyves csárdát is. Az új jelzett szakaszok – némileg módosított útvonalon – kiváltják a korábbi piros kör jelzést, így az szürke áthúzással, azaz „törlő kereszttel” megszűnt. Aki Nagykovácsiból egészen Sóskútig szeretné a fent említett mintegy 27 km-es túrát megtenni, a zöld sávon induljon el, majd a zöld háromszög, Biatorbágyon a piros kereszt, a Szily kápolnától pedig a piros sáv jelzéseken haladhat végig. Az összes  változásokról szóló  részletes tájékoztató  is elolvasható.