Búcsúzunk György Tibortól
György Tibortól, nemzedékek Tibi bácsijától búcsúzunk, aki a XX. századi, magyar vízi túrázás kiemelkedő, emblematikus alakja volt. 1922. november 1, született Budapesten. Tizenegy éves korában már részt vett a vízi cserkész mozgalomban, ahol őrsvezető, rajvezető majd a csapat vízi vezetője lett. 1945-ben a MÁVAG vízitúra szakosztályának egyik megalapítója volt, majd a MÁVAG SE ifjúsággal foglalkozó alelnöke lett. 1960-tól a vízi szakosztály vezetője. 1963-tól a BTSZ majd a BTSSZ vízi túra bizottságának vezetője, és 1972-től az Elnökség tagja is 1996-ig. Részletes életútja is elolvasható!
Egy erdélyi, székely legenda képével búcsúzunk: Az öreg táltos elindult a hegytetőre az Isten széke sziklához. Magával vitt egy fiatal legénykét, akinek átadta a varázs erejét a végső percben. S a fiatal legényke ennek birtokában folytatta a táltosok útját.
Kedves szeretett öreg táltosunk jó vizet, jó szelet kívánunk az égi vizeken, utadat folytatjuk.
Nyugodjál békében!






