BTSSZ “Rockenbauer Pál” Túravezetők Klubja

2016. január 4., hétfő

BTSSZ” Budapesti Túravezetők Klubja meghív minden túravezetőt  és túrázót a 2016. év első  klubnapra, amely  2016. január 11-én hétfőn 16 órakor az Budapest  V. kerület   Arany János utca 10. földszinti Lovag  teremben kerül megrendezésre. A rendezvény   Meghívója is megtekinthető. A klubnapon az alábbi programok lesznek:

Dél-Olasz vulkánok címmel Szabó László túravezető és

Balaton-felvidéki Nemzeti Park címmel Gyenes Károly rendező továbbá

HAZAJÁRÓK TV műsorból Kenyeres Oszkár és Balogh Sándor tartanak előadást

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!   A változtatás jogát fenntartjuk!

Tholt Albert Kupa végeredménye

2015. december 31., csütörtök

Eredményesen befejeződött a 2015. évi Tholt Albert Kupa. 25 fő teljesítette eredményesen a teljesítménytúra sorozatot. A Budapesti Természetbarát Sportszövetség, az idén először megrendezett Tholt Albert kupa díjkiosztóját 2015. november 20-án megtartott jubileumi év zárásának, vagyis Szövetségé válásának 25. éves évfordulóján megtartott ünnepi Emlékülésen  adta át. Ezen az emlékezetes szép esten 20 fő kapta meg a kupát, 5 fő a későbbi  időpontban vehette át.

A teljesítők névsora:

Árvai István; Berhidai Viktória; Dobos Imre; Farkas Gyöngyi; Ferenc Kata; Gombos István; Hartmann Mihály; Lővei László; Lővei Nikoletta; Marok Márton; Dr. Megyeri György; Merics Attila; Matthiasich Ferencné; Nacsa Imre György; Nagy János; Pál Attila; Pálfy Krisztina; Ritter György; Santona Ádám; Varga Krisztián; Vizi Tibor; Vizi Tamás; Zámbori Mária.

Gratulálunk a kupát elnyerteknek és minden résztvevőnek!

Köszöntés

2015. december 18., péntek

A BTSSZ elnöksége nevében, minden egyes túratagunknak kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag békés, boldog új évet kívánunk.
Tekintse meg a képes köszöntőt!

Tötösné Gados Zsuzsanna                                           Matolcsi György
elnök                                                                            főtitkár

Ünnepi munkarend

2015. december 18., péntek

A Budapesti Természetbarát Sportszövetség 2015. december 18-tól – 2016. január 04-ig a Curia utcai irodájában az ügyfélfogadás szünetel.
Kérünk minden Bizottság vezetőt és azon aktivistákat, akik előleget vettek fel valamilyen rendezvényre számoljanak el  2016. január 05-én  a náluk lévő összeggel. Amennyiben ez akadályba ütközne úgy még január 12-én is, lehetőség lesz rendezni a kintlévőséget

Ünnepi TT ülés

2015. december 3., csütörtök

Az idei utolsó ünnepi  Természetbarát Tanács  (TT) ülést 2015. december 8-én 17.30 órakor tartjuk a Curia utca 3.  földszinti nagyteremben. Az ünnepi TT ülésre a BTSSZ Elnöksége meghívja minden budapesti természetbarát szervezet képviselőjét és minden érdeklődőt. A részletes program a   meghívóban olvasható.

BTSSZ “Rockenbauer Pál” Túravezetők Klubja

2015. december 2., szerda

BTSSZ” Budapesti Túravezetők Klubja meghív minden túravezetőt  és túrázót a 2015. év utolsó ünnepi klubnapra, amely  2015. december 14-én hétfőn 16 órakor az Budapest  V. kerület   Arany János utca 10. földszinti Lovag  teremben kerül megrendezésre. A rendezvény   Meghívója is megtekinthető. A klubnapon az alábbi programok lesznek:

El Camino címmel Paulik Attila tart  előadást

Dr. Szabó András  ünnepi verseket mond

Tolcsvay Béla ünnepi énekes  zenés műsora

Karácsonyi megemlékezés, tombola, meglepetések, szeretet vendéglátás, becsomagolt tombola tárgyakat hozzatok az ajándékozáshoz! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!   A változtatás jogát fenntartjuk!

BTSSZ Mikulástúrák

2015. november 27., péntek

A Budapesti Természetbarát Sportszövetség Gyalogtúra Bizottsága, az ÁPISZ  SE és  a III. kerületi Természetbarát Bizottság 2015. december 05–én Mikulás túrát szervez. A cél a III. kerületi pihenőházban: III. ker. Menedékház u. 22.  (Megközelíthető a 137-es busz Erdőalja úti fordulójától, Erdőalja-úton egyenesen az erdőn keresztül, majd Menedékház-u.) A BTSSZ túravezetői több távon és útvonalon vezetnek túrákat a Pihenőházhoz. A  vezetett túrák útvonala a  részletes meghívóban olvasható!
Az Erdei Mikulás 11:00 és 13:00 óra között várja a gyermekeket a pihenőháznál.

A BTSSZ Sitúra Bizottság 2015. december 6-án vasárnap 11 órakor Dobogókőn rendezi  a Mikulás túráját.

A Mikulás túra  részletes kiírása is megtekinthető!

Találkozó: Dobogókő Síháznál délelőtt 11 órakor
Érdeklődni lehet: Udvarnagyi Miklós + 36 70 545 75 77
upmhegy@gmail.com

Sok szeretettel várunk minden természetkedvelő gyermekes családot!

Erdei Mikulás

2015. november 23., hétfő

A Budapesti Természetbarát Sportszövetség és a Budapesti Diáksport Szövetség rendezésében az Erdei Mikulás szeretettel várja az általános és középiskolás diákokat és kísérőiket 2015. december 5-én, szombaton 11-12 óra között, a budai Ferenc-hegy térségében.
Indítás:
10.00-11.00 között a Pasaréti térről Táv:3 km
Megközelítés: az 5-ös autóbusszal a végállomásig, vagy a 29-es autóbusszal, vagy a 61-es villamossal a Kelemen László utcáig

Az Indító helyet és az ellenőrző pontokat piros-fehér bója jelzi. Az indító helyen a csapatok menetlevelet kapnak, melyeket olvashatóan, pontosan kitöltve kell a Mikulásnál leadni. A rendezvény  részletes meghívója is megtekinthető!

Mindenkit szeretettel vár az Erdei Mikulás és Kovács Dezső az Ifjúsági és a Diáktúra Bizottság vezetője

Rockenbauer Pál Emléktúra

2015. november 22., vasárnap

BTSSZ “Rockenbauer Pál” Budapesti Túravezetők Klubja névadójáról halálának 27. évfordulója alkalmával Emléktúra keretében koszorúzással emlékezik meg 2015. november 29-én, vasárnap,  a Katalinpuszta melletti Rockenbauer Pál kopjafánál.
Találkozunk:  9.15 órakor az Újpest Városkapu metróállomás   melletti Buszpályaudvaron a balassagyarmati megállónál,  ahonnan a 9.30-kor  induló Volánbusszal utazunk Szendehely-Katalinpusztára. A túra képes   meghívója is olvasható.
A koszorúzás után lehetőség lesz a  Gyadai tanösvény bejárására és az új Látogató Központ megtekintésére.

Minden érdeklődőt szeretettel vár:   Bence Éva klubvezető

Budapesti közlekedési hírcsokor túristáknak

2015. november 11., szerda

Lakatos András, az Ifjúsági Bizottság tagja,  nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző ezúton küldöm Önöknek  november 11-től  aktuális budapesti  közlekedési hírcsokrot! Remélem minél többen vehetik majd hasznát a munkámnak!