BTSSZ “Rockenbauer Pál” Budapesti Túravezetők Klubja
2021. október 5., kedd
BTSSZ Rockenbauer Pál Budapesti Túravezetők Klubja meghív minden túravezetőt és túrázót 2021. II. félév következő Klubnapjára, amely
2021. október 11-én hétfőn 16 órakor Budapest V. kerület Arany János utca 10. földszinti Lovag teremben kerül megrendezésre.
Tekintse meg a klubnap részletes meghívóját!
A klubnapon az alábbi programok lesznek:
Előadások
A hegymászásról
Szendrő Szabolcs hegymászó és fotós tart előadást
Barangolás Szlovákiában címmel
Kovács Tamás szakosztályvezető tart vetített képes előadást
A változtatás jogát fenntartjuk! A járványhelyzet miatt legyen mindenki óvatos!
BTSSZ tagszervezetek és bizottságok vezetőinek találkozója 2021.
2021. szeptember 29., szerda
Korábbi hagyományainknak megfelelően ebben az évben is szeretnénk megtartani a tagszervezeteink, bizottságaink vezetőinek találkozóját.
A találkozó részletes tájékoztatója is megtekinthető!
A program célja a tagszervezetek, bizottságok képviselőinek, valamint az elnökség tagjainak fórumot, kötetlen találkozási lehetőséget biztosítani, emellett egy kiemelkedően jelentős hazai természeti vagy más turisztikai érték bemutatása.
Választásunk ebben az évben a Gemenci természetvédelmi területre és Szekszárdra esett. A programot a Kéktúrázás napja miatt a tervezettnél később, október 23-24-én tartjuk.
A szállásunk a PTE kollégiumában lesz, (Mátyás király utca 3.), 2-3-4 fős szobákban, WC, zuhanyozó a folyosón. Az étkezések helye, Zrínyi Sörkert és étterem.
A program teljes költsége: 20.000 Ft, amelyből a részvevőknek 10.000 Ft-ot kell kifizetni. A befizetésről az egyesületek részére számlát állítunk ki.
Kérem, hogy a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével október 06. 24:00 óráig jelentkezzetek a találkozóra.
A részvételi költséget október 12-ig kell befizetni a BTSSZ irodában.
A XXXVII. Lokomotív 424 teljesítménytúra
2021. szeptember 22., szerda
A Lokomotív Turista Egyesület a teljesítménytúrákat kedvelő természetjáró sporttársak számára 2019-ben megszakítás nélkül immár harminchetedik alkalommal rendezi meg Lokomotív 424-es teljesítménytúrát a Börzsöny hegységben. A túrán mód és alkalom kínálkozik fizikai állóképességünk felmérésére és fejlesztésére két rövid távú, 14 és 24 km-es, valamint egy hosszú távú, 42 km-es útvonalon. A 24 km-es távot az alapítóra emlékezve 2015 óta Szentgyörgyi Tamás Emléktúra-ként rendezzük meg. A túra rendezését anyagilag támogatja a Vasutas Természetjárók Szövetsége.
A túra időpontja: 2021. október 2. (szombat)
Találkozás: Szokolya MÁV vasútállomás, megközelíthető Bp. Nyugati pályaudvarról a 7.07-kor, a 8.07-kor és a 9.07-kor induló vonatokkal (Vácon átszállással)
RAJT: 42 km: 7.30 – 9.00 óra között, 24 és 14 km: 7.30 – 10.00 óra között
A LOKO 424 teljesítménytúra részletes kiírása is megtekinthető!
Szeretettel várunk minden teljesítménytúrázót!
BTSSZ “Rockenbauer Pál” Budapesti Túravezetők Klubja
2021. szeptember 4., szombat
A koronavírus járvány miatt félbeszakadt klubnapokat és előadásokat 2021. szeptembertől újra indítjuk!
BTSSZ Rockenbauer Pál Budapesti Túravezetők Klubja meghív minden túravezetőt és túrázót a 2020. II. félév nyitó Klubnapjára, amely
2021. szeptember 13-án hétfőn 16 órakor Budapest V. kerület Arany János utca 10. földszinti Lovag teremben kerül megrendezésre.
Tekintse meg a klubnap részletes meghívóját!
A klubnapon az alábbi programok lesznek:
Előadások
Az emberevők unokái között című könyv kapcsán
Dr. Juhász Árpád geológus tart előadást
Az előadás után a fenti könyv megvásárolható! Ára: 8000,-Ft.
„Csavargás Afrikában Dr. Livingston ürügyén” című film befejező részét
vetíti Sáfrány József operatőr
Jó szórakozást kívánunk!
A változtatás jogát fenntartjuk! A járványhelyzet miatt legyen mindenki óvatos,
Meghívó természetbarát főzőversenyre
2021. augusztus 13., péntek
A Budapesti Természetbarát Sportszövetség TeSz bizottsága, ÁPISZ SE Természetbarát Szakosztály, Ferencvárosi Természetbarát Egyesület Fagyöngy Szakosztály, és a Honvéd Sporthorgász Egyesület szeretettel meghívja 2021. augusztus 20-án délelőtt 10 órára a Hunyadi-szigeti Tanösvény látogatásra és a már hagyományos természetbarát főzéssel összekötött baráti rendezvényre mindazokat, akik szeretnek természeti környezetben, lenni, és enni. Tekintse meg a rendezvény részletes meghívóját!
Helye: a Honvéd Sporthorgász Egyesület telephelye XXII.kerület Háros út 3.
A rendezvénynek otthont adó Sporthorgász egyesület és az ÁPISZ Természetbarát Szakosztály egy nagy üstben készített paprikás krumplival készül. A rendezvényre jelentkezni egyénileg, és szakosztályokon keresztül lehet.
A közös paprikás krumplira előzetesen kérünk visszajelzést összesített létszámot a szakosztályvezetőtől, vagy egyénileg telekster@gmail.com e-mail címre. Az egy tál étel 500 Ft. melyet a helyszínen lehet fizetni.
Tányért és kanalat mindenki hozzon magával. Az italról és pohárról mindenki maga gondoskodjon! Az étkezési jegyeket az érkezéskor a bejáratnál tudjuk kiosztani.
Ezen kívül lehetőség van bármilyen étel készítésére, szakosztályi szervezésben. Jelentkezni a szakosztályoknak, csoportoknak, amennyiben főzni szeretnének Telek Györgynél lehet, a 30/257-9601 telefonon, vagy a telekster@gmail.com e-mailban aug. 16-ig.
Jó időt, kellemes főzőcskézést, jó étvágyat és szórakozást kívánunk!
Rendezőség
Pilis Trapp teljesítménytúra
2021. augusztus 11., szerda
Budapesti Természetbarát Sportszövetség Gyalogtúra és Rendezvény Bizottsága 2021. augusztus 28-án szombaton HUSZONKILENCEDIK alkalommal rendezi meg három távon a Pilis-hegységben a PILISI TRAPP teljesítménytúrát. Tekintse meg a részletes kiírást!
Indítás helye, ideje: Pilisszentkereszt – Cserfa utca sarkánál lévő italbolt 8.00 – 9.00 óra között
Hosszú túra útvonal: Pilisszentkereszt –- Pilisszentkereszti Szent-kút- Dobogókő- Thost-Szikla- Szakó-nyereg- Égett-hárs- Pilisszentlélek -Sasfészek th. -Pilisnyereg -Boldog Özséb kilátó -Pilistető- László-kúpja- Hosszú-hegy -Csobánkai Szent-kút- Szurdok -Pilisszentkereszt
Táv: 42.2 km, szintemelkedés: 1296 m, szintidő: 10 óra.
A túrát lehet tizenötödik alkalommal teljesíteni 25-km-es résztávon is. Rajt: Pilisszentkereszt – fenti Italbolt 8.00 – 9.00
Rövid túra útvonal: Pilisszentkereszt – Pilisszentkereszti Szent-kút – Dobogókő– Ilona-pihenő – Szakó-nyereg- Égett-hárs- Pilisszentlélek- Sasfészek-Pilis nyereg-Két bükkfa nyereg-Mária pad- Pilisszentkereszt Táv: 26,7 km, szintemelkedés: 960 m, szintidő: 7 óra.
Nevezési díj: 2000 Ft/fő a 42 km és 25 km-es távon. Kedvezményes nevezés: BTSSZ tagszervezet, MTSZ és TTT: 1800 Ft/fő
Előnevezés az alábbi linkeken: hosszú távok: https://forms.gle/rw5g6F7sXxKJnUQX9
családi táv: https://forms.gle/8QUanH48ymiusAfn9 Előnevezés: 1800 Ft/fő. Határidő: 2021.08.20
Családos túra (14 km)
Útvonal: Pilisszentkereszt- Pilisszentkereszti Szent-kút – Dobogókő – Zsivány-sziklák- Mária-pad –Klastrom-kút –- Pilisszentkereszt
Táv: 14,5 km Szint: 457 m Szintidő: 5 óra
A családi túrák nevezési díja családoknak 2500 Ft/család.
INFORMÁCIÓ: BTSSZ Gyalogtúra és Rendezvény Bizottsága szerdai napokon 17.00-től – 18.00-ig
1053 Budapest, V. Curia u. 3. III. em. 6. szoba, Telefon: (1) 266-5924, e-mail: btssz@btssz.hu
Mindenkit szeretettel vár a Rendezőség!
Nyári ügyelet a BTSSZ irodában
2021. június 30., szerda
Értesítjük a tagszervezeteinket és minden érdeklődőt, hogy a BTSSZ iroda (Budapest, V. ker. Curia u. 3.) 2021. július 1. – augusztus 20. között nyári szünet miatt zárva lesz. Ezen időszakban csak szerdánként 14-18 óra között lesz ügyeleti félfogadás.
Más időpontokban a következő mobil telefonszámon elérhetőek vagyunk: +36/30-455-0964
Szabadságolás alatti ügyeleti napok: 07.07.; 07.14.; 07.21.; 07.28.; 08.04.; 08.11. és 08.18. 14.00-18.00 óráig
A BTSSZ elnöksége nevében kívánok mindenkinek sok szép túrát, aktív pihenést!
Sporttársi üdvözlettel: Matolcsi György a BTSSZ elnöke
Születésnapját ünnepelte az Aranyjelvényes Túravezető
2021. június 25., péntek
70 éves lett Ispánovity Márton (horvát nevén: Martin Išpanović). A Lokomotív Turista Egyesület ügyvezető elnöke június 19-én ünnepte 70. születésnapját. A jeles évforduló alkalmából arra kértük, hogy meséljen nekünk büszkeségekről, múltról, jelenről és jövőről.
Gratulálunk, jó egészséget és további eredményes munkásságot kívánunk!
Természetjárókat, kéktúrázókat érintő menetrendi változások
2021. június 18., péntek
Tisztelt Természetbarátok!
Tájékoztatásul közlöm a 2021. június 16-tól érvénybe lépett, a természetjárók, az aktív turizmus iránt érdeklődők, s persze a környezettudatosan közlekedni kívánók számára legfontosabb Volán és MÁV menetrendi változásokat. Fontos kiemelni, hogy pl. a bükki buszjáratok megállói közötti kreatív túraszervezéssel – autónkat Eger–Felnémeten vagy Lillafüreden hagyva – sokkal élménygazdagabb, változatosabb természetjáró programokat állíthatunk össze, mintha gépkocsinkkal a Bükki Nemzeti Park központi részében leparkolva szánnánk rá magunkat az autóhoz való visszatérés kényszere által meghatározott útvonalú kirándulásra.
Üdvözlettel: Berki Zoltán
2016-ban, a Föld Napján a védett természeti területek népszerűsítéséért FM miniszteri elismerő oklevéllel kitüntetett turistatérkép/kalauz szerkesztő
Meghívó a BTSSZ közgyűlésre
2021. június 3., csütörtök
Tisztelt Tagszervezeteink!
A járványhelyzet javulása és a korlátozások feloldása lehetőséget ad június 14-től a közgyűlések megtartására, ezért szeretném a meghívóban közölt időpontban összehívni az érintetteket.
Tisztelettel meghívom minden tagszervezetünk képviselőjét a Budapesti Természetbarát Sportszövetség 2021. június 24-én (csütörtök) 17:00 órakor kezdődő küldött közgyűlésére. A részletes Közgyűlési meghívó megtekinthető!
Éves rendes küldött közgyűlés helyszíne: 1053 Budapest, Curia u. 3. földszinti Kapcsos Lajosné tanácsterem.
Határozatképtelenség esetén a küldött közgyűlést azonos napirendi pontokkal 2021. június 29-én 17: 00 órai kezdettel azonos helyszínen tartjuk.
A határozatképtelenség miatt ismételten összehívott éves rendes küldött közgyűlés az eredeti napirendi pontokkal a megjelentek létszámára való tekintet nélkül határozatképes
Napirendi pontok:
1. A BTSSZ kitüntetések átadásán kívül átadásra kerül 30 év 30 túra; és a Tholt Albert kupát teljesítők díjazása.
2. BTSSZ 2020. évi sportszakmai beszámoló
3. A BTSSZ 2020. évi közhasznúsági jelentése és annak mellékletei
4. A Felügyelő Bizottság jelentése
5. A BTSSZ 2021. évi költségvetés tervezet előterjesztése
6. Egyebek
Kérem a Tisztelt Egyesületi és Szakosztályvezetőket, hogy nézzék át a mellékelt dokumentumokat és minél nagyobb számban vegyenek részt az ülésen, hogy a meghirdetett napon határozatképes legyen a közgyűlés!
Megjelenésedre feltétlen számítunk!
Üdvözlettel: Matolcsi György a BTSSZ elnöke