30 év 30 túra

2019. december 14., szombat

30 éves a  BTSSZ

Harminc esztendővel ezelőtt, 1990. novemberében vált önálló közhasznú jogi szervezetté a szövetségünk
és létrejött a  Budapesti Természetbarát Sportszövetség.
2019. október elején az egyesületek, szakosztályok és aktivisták találkozóján nagy vélemény cserék hatására körvonalazódott, és megszületett végső elhatározásként,hogy ezen évfordulót ne csak a szövetség elnöksége találja ki. Vonjuk be a szövetségünkhöz tartozó egyesületeket is, és készítsünk egy évre szóló évfordulós
túra mozgalmat. A Vezetői értekezleten fogalmaztuk meg az erre az évfordulóra kiírandó túra címét
melyet hosszas vita után végül elfogadtunk. Törekedtünk arra, hogy egyszerű és érthető legyen,  így született meg az alábbi elnevezés:

30 év 30 túra

Megállapodtunk abban, hogy minden egyesület felajánl ebbe a füzetbe két darab túrát, melyeket a szövetség  összeszerkeszti és elkészíti az emlékév füzetet.

30 év 30  túra mozgalom díjazása

A 30 év 30 túra mozgalom teljesíthető túrái

Mindenkinek  kellemes túrázásokat kívánunk!