Lokó ünnepség Szokolyán
A Lokomotív Turista Egyesület 2009. május 16-án a szokolyai Lokó tanyán, az egyesület kulcsos házánál tartotta meg a 2009. évi jubileumi Emléknapját. Az 1949. május 13-ai alapítás 60. évfordulójának megünneplésére száz főt is meghaladó ünneplő gyülekezet jött össze, közöttük a jelenlegi tagok és számosak, akik néhány évtizeddel előbb voltak tagjai az egyesületnek, továbbá azok is, akik a 60 évvel ezelőtti alapítás aktív résztvevői voltak.
A bensőséges ünneplést követően gyalogtúra indult a közeli Nagy-Kő-hegyre. A túrát a Samu bácsi által 1989-ben faragott Szent István-bottal a kézben, Ispánovity Márton ügyvezető elnök vezette. A jelenlévők több mint fele, kb. 50-60 fő vállalkozott arra, hogy jelen legyen a Lokó pihenő avatásán. A pihenőn elhelyezett nemzetiszínű szalagot Imrik Márta elnök asszony vágta el, majd ünnepi pezsgőzés következett. Az ünneplést kicsit lerövidítette, hogy a Csóványos felől sötét zivatarfelhők érkeztek, és a hőmérséklet is hűvösre változott. De szerencsénk volt, és az eső elmaradt. Bár érdekes lett volna kipróbálni, hogy hány ember fér be a pihenő alá egy nagyobb eső idején.
Az ünnepségről és a Lokó pihenő avatásról további részletek és fényképek a láthatók Lokomotív TE honlapján.






